Intézményünk vezetői voltak

Nagyné Soltra Monika
Igazgató

„Második otthonom a zeneiskola”

Nagyné Soltra Monika
önéletrajz

Kaposváron születtem 1956. december 16-án. Általános és középiskolai tanulmányaimat is szülővárosomban végeztem.

Az 1967/1968. tanévben kezdtem meg zeneiskolai tanulmányaimat az előképző szolfézscsoportban. A következő tanévtől a zongorázás jegyében teltek zenei tanulmányaim. 1972-ben fuvolázni is beiratkoztam. Ekkor már tudtam, hogy zenetanár leszek. Szívesen emlékszem vissza tanáraimra, későbbi kollégáimra, akik nagy türelemmel és odaadással vezettek be a klasszikus zene szépségeibe: Mózner János (szolfézs), Merényi György (szolfézs, igazgató), Merényi Györgyné (szolfézs), Dr. Révy Györgyné (zongora), Csupor László (fuvola), Kardos Kálmán (korrepetitor). Minden szabadidőmet a zeneiskolában töltöttem. Ott voltam a növendékhangversenyeken, a Filharmónia által szervezett koncerteken. Ha kellett lapoztam a művészeknek, vagy konferáltam, de én is zongoráztam vagy fuvoláztam a rendezvényeken. Kiemelkedő zenei eredményeim: Regionális Szolfézsverseny – abszolút I. helyezés (1969), Keszthelyi Helikoni Ünnepség – bronz minősítés (1975).

Érettségi után a Pécsi Művészeti Szakközépiskola szakmai tagozatán folytattam zenei tanulmányaimat fuvola szakon, Barth István Liszt-díjas fuvolaművész irányításával. Közben az 1976/1977. tanévben képesítés nélküli fuvolatanárként tanítottam a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában.

A két év szakmai tagozat után felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézet Pécsi Tagozatára, fuvola szakra, Barth István fuvolaművész osztályába. A fuvola mellé felvettem a szolfézstanári szakot is, ahol Sasvári Attila tanár úr irányította a szakmai munkát. 1980-ban diplomáztam zeneiskolai fuvola-, szolfézs – és általános iskolai énektanárként.

A diploma megszerzése után a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában már képzett zenetanárként kezdtem a fuvolatanítást. Tulajdonképpen ott folytattam, ahol diákként abbahagytam. Tanárként is aktívan részt vállaltam az iskola életében, rendezvények szervezésében, a koncertezésekben, közreműködtem az Úttörő Fúvószenekarban, melyet akkor Fehérvári József tanár úr vezetett. Művészeti tanulmányaimat kamatoztatni tudtam tanári hangversenyeken, városi és városkörnyéki kulturális rendezvényeken, a Kaposvári Szimfonikus zenekar fuvolásaként, és a Kaposvári Csiky Gergely Színház zenekarában is. Tagja voltam az 1981-ben, fiatal zenetanárokból alakult Tinctoris Régizene Együttesnek is, ahol különböző blockflötéken és görbekürtön játszottam reneszánsz korabeli zenéket. A fuvolatanári munkában sok segítséget kaptam Csupor Lászlótól és Csupor Lászlónétól.

Gyermekeim születése után (1984., 1986.), négy év kihagyásával tértem vissza tanítani. Lelkesedésem a zenetanári feladatok iránt ugyanúgy megmaradt. Sok segítséget kaptam férjemtől, Nagy Zoltántól, hogy helyt tudjak állni a munkahelyemen, a második otthonomban. Az első komoly feladatom a pedagógusi életpályámon 1992. évre tehető, mikor Kokas Ferenc igazgató úr megbízott a Bogáthy József tanár úr által vezetett Ifjúsági Fúvószenekar menedzseri feladataival. A zenekar próbáin, fellépésein való részvételen kívül feladatom volt még a zenekar körüli teendők szervezése is. Belföldi és külföldi utazásokat szerveztem, szponzorokat kerestem, pályázatokat írtam, tárgyaltam a megrendelőkkel, levelezéseket bonyolítottam, stb. Nagyon tanulságos időszak volt ez számomra, fejlődött a kommunikációs és tervezési készségem, kapcsolatépítési és konfliktus kezelési technikám, megtanultam röviden, tömören, célratörően fogalmazni.

Nagy lehetőség volt szakmai fejlődésemben, hogy 1994-ben, az I. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny szervezésében már részt vehettem Csupor László mellett, melynek iskolánk adott otthont. A III. verseny (1999.) szervezésének irányítását már én végeztem. Szintén sokat jelentett számomra, hogy 1994-ben részt vehettem Csupor Lászlóval és Csupor Lászlónéval az Isabella Ory, francia fuvolatanár fuvolaiskolájának magyarországi bevezetésének kísérleti munkáiban. Jó volt megismerni egy új alapokra épülő fuvolatanítási módszert, melyet a mai napig alkalmazok. A megfigyelésekről, eredményekről előadást is tartottunk a Magyar Fuvolás Társaság országos találkozóin.

A tanítás mellett az önfejlesztésemet is fontosnak tartottam. 1998-ban katolikus kántori képesítést szereztem. Folyamatosan részt vettem a kötelező és nem kötelező pedagógus továbbképzéseken. Kettőt emelnék ki, melyek meghatározóak voltak a további pedagógusi előmenetelemben. 1999-ben részt vettem egy alapfokú számítógépes tanfolyamon, ami gyökeresen megváltoztatta addigi hozzáállásomat az IKT eszközökhöz, és az adminisztrációs munkához. Később az ECDL Full vizsgát is letettem. Ettől kezdve szinte mindent a számítógépen végeztem. A másik képzés a „Közoktatási szakértők felkészítő – továbbképző tanfolyama” volt 2005-ben. Ekkor már igazgatóhelyettes voltam, és még nem voltam szakértő, de ennek a képzésnek a hatására tudatosult bennem igazán egy iskola jogszabályoknak és szabályzatoknak megfelelő működésének fontossága. Majd ezeket az ismereteket közoktatás vezetői pedagógus szakvizsgával bővítettem, 2008-ban kaptam kézhez a diplomát.

1999. év egy jelentős mérföldkő a pedagógus életpályámon, ekkor neveztek ki az iskola Fúvós tanszakának tanszakvezetőjévé. Tulajdonképpen az iskola negyed részének az „igazgatója” lettem. Része lettem az intézményvezetésnek, aktívan közreműködtem az iskola irányításában javaslataimmal, szervezői munkámmal, tanszakom összefogásával, új programok életre hívásával. Ez az öt év felkészített az igazgatóhelyettesi teendőkre.

2004-ben kért fel Kokas Ferenc igazgató úr, hogy a nyugdíjba vonuló Sasvári Attiláné után legyek a Liszt Ferenc Zeneiskola általános igazgatóhelyettese. Örömmel vállaltam a feladatot. Már tanszakvezetőként is számítógépre vittem az adminisztrációs munkámat, és saját magamnak próbáltam felépíteni egy logikus adminisztrációs rendszert. Most ezt igazgatóhelyettesként kiterjesztettem az egész intézményre. Ebben támogatott Kokas Ferenc igazgató is. 2004-től vezettük be az M-Stúdium tanuló nyilvántartó programot, melynek felépítése az én feladatom lett. Egységes formátumot alakítottam ki a tanszakvezetői munkaterveknek és beszámolóknak, kérelmeknek. Számítógépre vittem a tanügyi dokumentumokat: órarendeket, beiratkozási lapokat, összesítőket, stb. Ezek közül sokat még ma is használ az iskola. Közben a közoktatásban is folyamatos változások történtek, melyeknek a zeneiskolának is meg kellett felelnie. Át kellett alakítani a Pedagógiai programot, SZMSZ-t, Házirendet, új szabályzatok elkészítését írták elő a jogszabályok. Ezeket a dokumentumokat én készítettem elő javaslattételre, elfogadásra.
2011. év ismét nagy fordulat volt zeneiskolás éveimben. Kokas Ferenc Budapestre költözött. Ekkor én lettem az iskola megbízott igazgatója, majd megpályáztam az állást, decemberben vehettem át a kinevezésemet. Éreztem a feladat súlyát és felelősségét, de büszke is voltam, hogy – bár nem terveztem soha és nem készültem rá – eljutottam a Liszt Ferenc Zeneiskolában a tanulói státusztól az igazgatói beosztásig, végigjárva a ranglétrát. Ebben kollégáim is segítségemre voltak, mert 100%-ban elfogadták a személyemet és a pályázatomat.

Küzdelmes öt év volt. Folyamatosan felváltotta a Közoktatási törvényt a 2011. évi Köznevelési törvény, az önkormányzattól átkerült az iskola fenntartás a KLIK-hez, majd meg kellett kezdeni a működtetés átadásával kapcsolatos teendőket is. Bevezetésre került a KRÉTA-rendszer, elindult a pedagógus életpálya modell. Minden évben módosítani kellett az iskola működését, a dokumentációkat, hogy megfeleljen a változó jogszabályi előírásoknak. Aztán jöttek a pedagógusi „kockás inges” megmozdulások (2016), melyek városunkat sem kerülték el. Kollégáimat folyamatosan tájékoztattam a folyamatokról, változásokról. Nem csak nekem, de nekik még nehezebb volt követni a sok módosítást, elfogadni – a sokszor értelmetlennek tűnő – új intézkedéseket. Mindig arra törekedtem, hogy tájékozottan álljak kollégáim elé, ezért köznevelési és intézményi működés ügyben minden képzésen, tájékoztatáson részt vettem.

Majd az intézményvezetői munkám mellett szakértői tevékenységet is folytattam. Sikernek könyvelhetem el, hogy 2015-ben Kaposvár polgármesterének, Szita Károlynak és a KLIK összefogásának köszönhetően közel 15 millió forint értékben vásárolhatott iskolánk hangszereket és egyéb oktatási eszközöket. Továbbá iskolánk épületének utcafronti ablakait kivéve, megtörtént a nyílászárók cseréje.

2011-ben hívták életre a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanácsot. Ebbe a munkába iskolánk is bekapcsolódott, sőt vezetésemmel megalakítottuk a tanácson belül a Művészeti Tagozatot. De nem csak helyi szinten képviseltem a művészetoktatást, hanem 2010-től a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségében, a Somogy megyei művészeti iskolák képviseletét láttam el. Így országos szinten is rálátásom volt a köznevelésre, különösen a művészetoktatásra. Részt vállaltam a jogszabályi változásokat megelőző szakmai vitákban, javaslattételben. Beszámoltam a somogyi művészeti iskolák vezetőinek a változásokról, közös művészeti programokat indítottunk el, melyek a mai napig is megvalósuló rendezvények (Művészetek Találkozása diákok és tanárok részére). Mivel iskolánk Somogy megye vezető alapfokú művészeti iskolája volt, ezért úgy éreztem, hogy nekem, mint vezetőjének élen kell járnom, hogy a tanácsért, segítségért hozzám forduló intézményvezetőknek megfelelő tájékoztatást tudjak adni. Központi szerepünket erősített, hogy megkaptuk a „Bázis iskola” címet, valamint „Kiválóra akkreditált tehetségpont” is lettünk.

2016-ban, miután lejárt öt éves intézményvezetői megbízatásom, a tantestület Nagy Tamás intézményvezetői pályázatának szavazott bizalmat. A tantestület döntését a Kaposvári Tankerület, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere is jóváhagyta. Így a 2016/2017. tanév már Nagy Tamás intézményvezető úr irányításával kezdődött.

A 2016/2017. és a 2017/2018. tanévet fuvolatanári minőségben töltöttem szeretett iskolámban. Nagyon élveztem ismét az intenzív tanítási lehetőséget, és azt, hogy több időm jutott gyakorlásra a hangszeremen. Közben óraadói munkát vállaltam a nagybajomi Pálóczi Horváth Ádám Református Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol jelenleg is tanítok nyugdíj mellett. Növendékeimmel sokat szerepeltünk, részt vettünk zenei versenyeken, rendezvényeken. Az iskola belső önértékelési feladatait a továbbiakban is én láttam el, de az MZMSZ tagságomról, és a Tehetségsegítő Tanács Művészeti Tagozatának vezetéséről lemondtam, mert úgy éreztem, hogy pedagógusi beosztásban nincs olyan rálátásom a köznevelésre, mint intézményvezetőként volt, és nem tudtam volna szakmailag eleget tenni az elvárásoknak. Közben szakértőként végeztem tovább a pedagógus minősítéseket és tanfelügyeleteket.

2018-ban Nagy Tamás igazgató úr felkért, hogy általános intézményvezető-helyettesként segítsem munkáját. Szívesen tettem eleget a kérésének. A feladat ugyanaz volt, mint amit 2004-től 2016-ig végeztem. Igyekeztem minden tevékenységemmel az iskola előre jutását szolgálni ezután is. A 2021/2022. tanévet már nem kezdtem el, nyugdíjba vonultam.

Életem meghatározó része volt a zene. Úgy gondolom, hogy sikeres életutat tudhatok magam mögött. A munkám egyben a hobbim is volt. Számomra nem volt nehéz bemenni a munkahelyemre, a második otthonomba. Viccesen csak azt szoktam mondani, hogy 1967-ben betettem a lábamat a zeneiskolába és ottmaradtam, immáron 55 évig. A feladatokat mindig szívesen vállaltam és végeztem, legyen az nevelés-oktatás, tanulás, intézményvezetés vagy művészeti tevékenység. Nagyon sokat köszönhetek a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolának, de remélem, hogy sokat is adtam érte a munkámmal, a szeretetemmel, melyet több díjjal is elismertek:

• „Dicsérő oklevél a tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkáért” (2017)
• „Kaposvár Város Szolgálatáért” díj (2019)
• „Miniszteri elismerő oklevél kiemelkedő szakmai tevékenységért” (2021)
• „Pedagógus Szolgálati Emlékérem” (2022)

Kaposvár, 2022. november 4.

Kokas Ferenc
Igazgató

FELTÖLTÉS ALATT

BALATON – KAPOSVÁR – BUDAPEST – KAPOSVÁR

50 éves a kaposvári zeneiskola – Ha végiggondolom muzsikusi pályafutásomat, az egyrészt szintén ötven évnyi, másrészt a néhány főiskolai évtől eltekintve végig a most jubiláló iskolához kötődik.

Zeneszerető, aktívan muzsikáló családba születtem Balatonbogláron, ahol szüleim postai tisztviselők voltak. Édesapám tanult hegedülni, de zongorázni is tudott. Kiskoromban esténként leült a pianínóhoz, és egy Ő általa komponált "altató dallal" altatott el.

Így aztán természetes volt, hogy amikor Kaposvárra költöztünk és én iskoláskorú lettem, a család, Édesapám szerette volna, ha én is hegedülni tanulnék, de én inkább a zongorához vonzódtam. Ekkor először magánúton, Jurasich Karola néni foglalkozott velem. 1947 körül írattak be a mai Dózsa György úton lévő városi zeneiskolába, melynek igazgatója Soltész Emil volt. Ott első lépéseimet Oberléné Paulovits Erzsébet irányításával tettem meg. Nagyon szerettem a hangszeremet, és már akkor elhatároztam, hogy amennyiben lehetséges, a zenei pályát választom.

Igen nagy szerepe volt a Zeneiskola tanulójaként eltöltött éveknek abban, hogy 1954-ben érettségi után felvettek a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, illetve tanárképzőbe. Először nehéz volt beilleszkedni a nagyvárosi "nyüzsgő" életbe, egy kisvárosi nyugodt légkör után.

Szerencsém volt, mert rokonaimhoz kerültem; Édesapám bátyja, Bernáth Aurél festőművész családja körében töltöttem el budapesti éveimet.

Éreztem és tudtam, hogy életem legszebb fiatal éveit töltöm és élem át, úgy zenei, mint művészeti élményekkel.

Akkor ismertem meg Szabó Lőrincet és feleségét, Illyés Gyulát és feleségét Flóra asszonyt (aki József Attila múzsája is volt), Déry Tibort, Pátzay Pál szobrászt, Zelk Zoltánt, Füst Milánt. Gyakran jöttek fel Nagybátyámékhoz ebédre vagy vacsorára.

Ekkor ült modellt Szabó Lőrinc Aurél bácsinak délelőttönként. Többnyire én engedtem be, most bevallom, hogy "gyermeki csínyből", de inkább tiszteletből levágtam a sáljából 4 szeletke rojtot, melyet most is őrzök egyik verseskötetében, amit nekem dedikált.

Zenei élményeim? Szinte felsorolni sem tudom. Ferencsik koncertek, Haydn: Teremtés, Verdi: Requiem, Mozart: Requiem, Fischer Annie zongoraestjei, Yehudi Menuhin, Cziffra Györggyel: Bartók Zongoraversenye az Erkel Színházban, mely utolsó fellépése volt az 1956. októberi forradalom előtt. Tátrai Vilmos által vezetett vonósnégyes hangversenyei, több Zeneakadémiai koncert Szvjatoszlav Richterrel.

Ugyanakkor ezekben az években is éreztem hátam mögött Szüleim féltő gondoskodását és szeretetét, akik lépésről-lépésre figyelték zenei pályám alakulását.

Szinte minden nap hangversenyen voltunk, többnyire a Zeneakadémián, a második emeleti karzaton. Ott ült közöttünk Antal Imre, Czigány György, Dénes László, Földes Imre, Meixner Mihály; akik e sorokat olvassák, biztosan ismerősek a felsorolt nevek.

Budapesti tanáraimat nagyon tiszteltem és szerettem. Már ekkor nagyon vonzódtam a kamarazenéhez és feltett szándékom volt, ha lediplomázom, a tanítás mellett feltétlenül kamarázni fogok.

1959-ben - diplomával a kezemben - felhívtam telefonon a Kaposvári Zeneiskolát, Nyakas Józsi bácsit, az akkori igazgatót, megkérdeztem, hogy van-e állás számomra. Kitörő lelkesedéssel és tárt karokkal várt haza.

Budapesten is maradhattam volna, de a szívem hazahúzott. Visszatértem a családi fészekbe és abba az iskolába, ahonnan indultam.

Ketten voltunk kezdő tanárok: Bokor Mária (Dr. Gyánó Béláné) és én.

Az első értekezletre emlékszem, ahol Nyakas József Igazgató Úr elosztotta a kezdő, illetve haladó tanulókat. Abban az évben sok első osztályos tanulót kellett felvennünk. Számukra már nem emlékszem, de hogy 20 körül volt, az biztos! Több névre is emlékszem, akikkel elkezdtem "pályafutásomat". Többek között Cseke Bori, Fábián Laci (mindkettő orvos lett), Farkas Marika, Keresztes Laci, Szira Jutka, Gosztonyi Zsuzsi, Varga Bea, Meleg Csilla, Torma Ági. Nem sorolom tovább. Jelenleg is barátságban vagyok többükkel.

24 percesek voltak a hangszeres órák, legalább 28 órában tanítottunk. Délelőtt is tudtunk "okítani", mert sok közismereti iskolában délután volt tanítás.

Szóval nagy lelkesedéssel kezdtük el a pályát, de a hangszerünket sem hanyagoltuk el. Kitartóan gyakoroltunk - Bokor Mária is - és egyszer csak "egymásra találtunk". Mozart: hegedű-zongora szonátákat kezdtünk el gyakorolni. Ez nekem nem volt "munka", mert azt csinálhattam, amire gyermekkorom óta készültem.

Sok növendékhangverseny volt abban az időben is. Kijelölt zongorakísérő nem volt, így a vonós és fúvós növendékeket mindenki ahhoz a zongoratanárhoz vitte, akihez akarta. Mivel Csupor László a mellettem lévő szobában tanított, így hozzám hozta növendékeit. Drahos Bélát is sokszor kísértem fellépésein.

A "művész szobában" szorongtunk a szereplő növendékekkel, hol én bátorítottam a fellépő tanulóimat - valószínű, hogy én izgultam jobban - hol pedig már én voltam a dobogón, mint zongorakísérő. Gyönyörű, de izgalmas perceket éltünk át ott valamennyien.

1965-ben Merényi György vette át az intézmény vezetését. Nagy ambícióval kezdte el igazgatói munkáját. Szolfézs, zongora, vonós és fúvós tanszakvezetőket nevezett ki, ők feleltek a tanszak munkájáért.

Ebben az időben kezdték el Somogy megyében megszervezni a zeneiskolákat. Gulyás János művelődési osztály vezetőjével és Merényi György szakmai irányításával. Ezek az iskolák azóta már önálló intézmények lettek.

Szintén Merényi György nevéhez fűződik a "Zeneiskolai Tanárok Országos Kamarazenei Találkozójának" megszervezése. Ekkor én már Csupor Lászlóval kamaráztam.

1970-ben volt az első találkozó, Mihály András tanár úr volt a zsűri elnöke. Félve ugyan, de mi is beneveztünk a "versenyre". Egy kevésbé ismert francia zeneszerző szonátáját, majd Dávid: Fuvola-zongora szonátáját játszottuk.

1972-ben az iskola szintén megszervezte a Találkozót, ezen is elindultunk, szintén Csupor László kollégámmal. Akkor Poulenc: Fuvola-zongora szonátával és egy Bartók művel. Nagyon örültünk, mert mindkét alkalommal "díjazottak" lettünk. Ezek a kamarazenéléssel telt évek szintén kitörölhetetlenek emlékeimből. Szinte együtt vettük még a lélegzetet is a dobogón Lacival.

Kamarazenei élményeimhez tartozik még, hogy az akkor csúcspontján lévő Tátray vonósnégyessel két alkalommal is játszhattam. Először egy Haydn: G-dúr triót, Tátray Vilmossal és Banda Edével, másodszor Mozart: g-moll zongoranégyesét.

1972-ben Merényi György felkért, hogy legyek a helyettese. Megtisztelőnek tartottam a lehetőséget, sokat gondolkodtam, hogy vállaljam-e? Tudtam, ha vállalom, vége a gyakorlásnak, a kamarázásnak. Végül "igent" mondtam, és amitől féltem, az bekövetkezett.

Édesapám ebben a döntésemben is, mint már annyiszor - zenei pályafutásom során - segítségemre volt, és mint idős és tapasztalt Kolléga - hisz Ő is tanított az iskolában - tanácsaival, jó megérzéssel segített, ha este gondokkal tértem haza.

Iszonyú sok adminisztráció hárult rám. Az órarendektől, a kimutatásoktól szinte ki sem látszottam.

Egy szál, ami még a zenéből megmaradt, az a Csupor László kollégám által szervezett Barokk Együttes volt. Én csembalón játszottam, amit mint hangszert nem igazán szerettem. Gyönyörű számokat tanultunk, és "társadalmi munkában" vittük a kultúrát a Kaposvári Fonodába, munkás otthonokba, fagyos művelődési házakba. De ezért szép idők voltak ezek is.

Aztán sajnos Merényi Igazgató Úr egyre többet betegeskedett. Kórház - kórházat követett, így egyre több feladat hárult rám, 1986-ban bekövetkezett haláláig.

Két évig, mint megbízott igazgató dolgoztam, helyettes nélkül. Itt mondok köszönetet Nagyné Marikának, aki nagyon sokat segített ebben a két esztendőben is.

Kollégáim nagy rábeszélésére beadtam a pályázatomat az igazgatói állásra. A pályázatot megnyertem. Felkértem volt kedves kamarapartneremet, Csupor Lászlót, hogy vállalja el az igazgatóhelyettesi posztot. Hála Isten, elfogadta.

Most már nem a "dobogón", hanem az iskola vezetésében volt partnerem. Úgy érzem, jól tudtunk együtt dolgozni. Az adminisztráció egy részét Járányiné Marika, mint iskolatitkár vette le a vállunkról.

Kitűnő kollégáim voltak, mint tanárok, vagy előadók. Ha valami nagyszabású rendezvényt kellett szerveznünk, legyen az Országos Kamarazenei Találkozó, megyei versenyek - az egész tanári kar, a két Marika, szinte erejüket felülmúlva segítettek mindenben. Öröm volt velük élni és dolgozni.

Röviden ez talán, amit számomra az iskolával megélt 50 év jelentett, természetes tehát, hogy nehéz volt elszakadni tőle, de hát ez az élet rendje.

Köszönet valamennyi volt munkatársamnak.

Hazatérés

Szókratész, a híres görög filozófus írt arról, hogy az élet, amelyet nem írnak le, nem beszélnek róla, nem is létezik. Hány ilyen élet van és mennyivel szegényebb vele az emberiség. Nekem megadatott, hogy krónikásként beszéljek arról az ötven évről, melynek jubileumát ünnepeljük és, amely életemnek közel öt évtizedét betöltötte. A lehetőség egyben kötelesség, hisz olyan emberekről írok, akik velem együtt éltek alkottak, szomorkodtak, boldogok voltak, aztán dolguk végeztével csendben eltávoztak. Nem! Nem örökre, hisz életművük, szellemiségük velünk maradt, hatott ránk, a soron következő generáció ehhez csatlakozott, s ebből merítve alkot újat. A jubileum erre való visszaemlékezés. Egy intézmény ünneplése egyben hajdani barátainkra való visszaemlékezés is.

Huszonöt évesen, majdnem pályakezdőként 1958 augusztusában érkeztem a városba, hogy próbát játsszak a Csiky Gergely Színházban, ahol akkoriban első fuvolást kerestek. A Kaposvári Szimfonikus Zenekar épp egy nagykanizsai vendégjátékra készült, Garay György kiváló hegedűművész közreműködésével. Az augusztus végi próbán kellett bemutatkoznom, a próba színhelye a Liszt Ferenc Állami Zeneiskola Bartók terme volt. Az 1947-ben városi státuszt kapott intézmény ekkor már az " állami" jelzőt viselte miután 1952-ben jelenik meg a Népművelési Minisztériumnak a 68/1952. számú rendelete melynek alapján a zeneoktatási intézmények szakmai irányítása a megyékhez kerül megtartva ezen iskolák városi fenntartását. Ebben az évben került sor az alapító okirat elkészítésére is. Nagy izgalommal készültem a zenekari bemutatkozásomra, hisz az előzetes tájékozódás alapján már tudtam, hogy igen rangos és színvonalas zenekar tagja lehetek egy sikeres bemutatkozás után. Szorongásomat nagymértékben enyhítette, hogy zsebemben volt Nyakas József levele, melyben állást kínál nekem a zeneiskolában. Nyakas Józsefet 1952-ben Soltész Emil halála után nevezték ki igazgatónak. Programjának első helyén a fúvós oktatás fejlesztése szerepelt, hisz Soltész iskolájában ilyen oktatás nem volt.

Óriási élmény volt a próbajáték. Csajkovszkij Olasz capriccióját, Mendelssohn e-moll hegedűversenyét és Borogyin Poloveci táncait próbáltuk és az igen nehéz igényes műsorban sikerült helytállnom. A zenekar és a színház koncertmestere - Lehota Dezső hegedűművész - a próbajáték után félrehívott és közölte velem az eredményt, majd hozzáfűzte: "Jó helyre kerülsz". A színházban óriási rutinra teszel szert, a zenekarban kiváló művek játszására lesz lehetőség, a zeneiskolában nemzedékek sorát vezetheted el a zene szeretetéig, s mint művész sok pódiumszereplésre is lesz lehetőséged. Kívánhatok többet? - gondoltam és boldog voltam. Szeptember elején már a zeneiskola tanára, a színház és a szimfonikus zenekar fuvolása voltam. A zeneiskola tanáraként, egy fafúvós tanszakot örököltem Környei Jánostól. Örökségem 4 fuvolás 10 klarinétos 2 oboás és két fagottos növendékem s hogy az óraszámom meglegyen 2 csoport szolfézs oktatását is vállalnom kellett. Már a próbajátékon elbűvölt a Bartók-terem szépsége. A hajdani katolikus legényegylet nagyterme 1955-ben vált a zenekultúra otthonává. Az újjávarázsolt Bartók terem ünnepi átadásáról így írt a hajdani krónikás: "A Kaposvári Zeneiskola kivilágított, újjávarázsolt Bartók-termében vagyunk. Most még a hegedűk és kürtök, fafúvósok és ütőhangszerek összevisszasága, keveredése tölti be a termet, hogy azután később a karmesteri pálca egyetlen intésére felcsendüljenek Weber Oberon nyitányának dús hangzású, sugárzó optimizmust árasztó akkordjai."

Új munkahelyem első tanévében 1959. február 2-án mutatkozott be a zeneiskola vonósnégyese, Gyulai Albert, Szirányi László, Bálint Kálmán és Jaczkó Gyula részvételével. A négyes szinte minden tagja külön történet.

Gyulai Berci, - mert barátai csak így szólították - finom modorú, halk szavú ember volt. Legelső találkozásunkra azonban jól emlékszem.

- Kedves kollégám - szólított meg a folyosón - van egy remek Reger művem, kellene egy fuvolás hozzá.

- Milyen műről van szó? - kérdeztem kicsit meglepődve, hisz a tantestület legifjabb tagjaként akkoriban más megszólításhoz szoktam.

- Max Reger egy triójáról, Gyuszi már benne van, csupán egy fuvolásra várunk.

- Természetesen kész örömmel - mondtam.

Így ismertem meg közelebbről. Bercit mindenki kedvelte szerény és választékos modoráért, halk, de mindenütt érzékelhető jelenlétéért, nemkülönben kultúrált hegedűjátékáért és zenei ízléséért, amelyből szinte valamennyien meríthettünk. Haja már kissé őszült, öltözéke egyszerű, rendszerint egy finom pepita zakó és a zakó alapszínével megegyező nadrág. Inge mindig kitűnően vasalt, cipője használt, de mindig tiszta és természetesen csokornyakkendőt viselt. Berci, azaz Gyulai Albert nem régóta élt a városban. Egy öreg barátom elbeszélése szerint, valamikor a múlt század második évtizedének közepén egy felvidéki kastélyban látta meg a napvilágot. Az ifjú gróf nem tudta még akkor, hogy sorsa milyen kanyarokat vesz. Az első világháború után horvátországi rokonaihoz került, ott végezte iskolái egy részét is. Később Olaszországban hegedűművészi diplomát szerzett. Gyulai Albertet azonban grófi minőségben nem nagyon ismerhették, elszegényedett sarja volt a családnak, ezért kapcsolatai más társadalmi csoportok tagjaival alakultak ki. Így nem csoda, hogy a második világháború után az új Magyarország valamelyik minisztériumának egyszerű beosztottjaként végezte, végezhette munkáját. Főnöke szerette és nagyra becsülte mindig precíz, kifogástalan modorú beosztottját.

Egyik napon, amikor a politikai élet szigorodása már minden területen érezhetővé vált, egy folyosó végén félrevonta munkatársát és izgatottan mondta neki:

- Képzelje Gyulai, mit hallottam. Egy bizonyos körben azt a hír járja, hogy maga báró. Igaz ez?

Gyulainak a szeme sem rebbent. Rezzenéstelen arccal mondta:

- Nem kérem. Ez nem igaz!

- Ó ennek igazán örülök. - mondta láthatóan megkönnyebbülten a tisztviselő.

- Egy báró az osztályomon? Még elgondolni is szörnyű. De ugye tényleg nem?

- Kérem! Becsületszavamra kijelentem, nem vagyok báró.

A főnök fellélegzett és többet nem beszéltek a dologról. Azaz csak rövid ideig.

Az ötvenes évek elején már nem lehetett egyszerű szóbeli nyilatkozattal igazolni a rendszer iránti lojalitást. Kiderült, hogy Gyulai bár tényleg nem volt báró, grófi származása miatt nem alkalmas arra, hogy a nagyra becsült intézmény dolgozója legyen. Akkor vette elő, talán már el is felejtett, diplomáját és zenész pálya után nézett. Budapesten ez egyre nehezebben ment, néhány sikertelen próbálkozás után Kaposváron keresett és talált szerencsét.

Szirányi doktornak 1957-ben a forradalomban való részvételéért kellett ügyészi pályáját otthagyni, és új megélhetés után nézni. Jól hegedült, ami akkoriban egy jó polgári családban nevelkedett gyermeknél természetes volt. Beiratkozott a pécsi szaktanárképzőre és állást vállalt a zeneiskolában. Sok jó növendék került ki keze alól és felejthetetlen zenei esték részese volt az alatt a másfél évtized alatt, míg ott dolgozott. A hetvenes években tért vissza a jogi pályára.

Bálint György Budapestről jött Kaposvárra, hogy Pécsett elvégezze a szaktanárképzőt. Kitűnő brácsás volt, sajnos a diploma megszerzése után visszatért Budapestre.

Jaczkó Gyula a Zeneakadémián végzett és az Állami Operaház csellistája volt. Az összeomlás után a németek által külföldre menekített operazenekarból mentette magát Kaposvárra. 1950-ig óraadóként dolgozott a zeneiskolában, éjszaka pedig a szórakoztatóiparban kereste kenyerét. Nyakas József kinevezésével Jaczkó rendes státuszt kapott, kezdetben szolfézst, zeneelméletet, később cselló órákat adott. Kitűnően képzett csellista volt, a szimfonikus zenekar vezető csellistája. Szóló estjein mindig biztos volt a siker. Mindenki nagyon tisztelte, ugyanakkor bolondos különcségei miatt sokat derültek rajta. Nevéhez fűződő történetek száma nagy és még most is baráti társalgások témája.

És jött az új hullám. Az 1959/60-as tanévben két fiatal taggal bővül a tantestület. Soltész Emil zeneiskolájának nagy sikere volt az 1948-as tanév, amikor Bernáth Magda még zeneiskolásként egy országos versenyen kitüntető oklevelet szerzett. Bernáth Budapestre került és 1959-ben szerzett zongoratanári képesítést. Bokor Mária is Soltész Iskolájában tanult. Ő azonban Pécsett szerzett hegedűtanári diplomát.

Még ez év novemberében új vonósnégyes bemutatkozásáról kapott hírt a hangverseny-látogató. A primárius ezúttal Lehota Dezső, a színház koncertmestere, a zeneiskola vezető hegedűtanára, hangversenyező művész. A szegedi Fricsay Zenekarból jött, egy évtized után Budapesten a Belügyminisztérium zenekarának koncertmestere volt, majd a hetvenes évek elején Németországban egy első osztályú zenekar koncertmestereként vonult nyugdíjba. Szirányi László mellett Bálint György helyén ezúttal Bokor Mária ült, az új nemzedék új tagja és a cselló szólamot változatlanul Jaczkó Gyula interpretálta. A zeneiskola muzsikáló kamarazenei szellemére jellemző, hogy az új generáció másik tagja, Bernáth Magda, 1963. május 17-én a világhírű Tátrai Vonósnégyessel lép fel közösen J. Haydn G-dúr triójával.

A tantestület tagja volt még Ittzés Irma énektanár. Zeneakadémiát végzett és rokonságban állt a nagynevű és múltú Ittzés dinasztiával. (Dr. Ittzés Zsigmond a század elején a Zenekedvelők Egyesületének volt tagja és szerepelt jó néhány hangversenyen.) A XXI. Század zenei életében pedig számos kiváló Ittzés személyiséget tartunk számon. Énekesek hosszú sorát adta a magyar zenei életnek. Növendéke volt Takács Klára, Takács Tamara, és számos olyan egyéniség került ki keze alól, aki ének tanári diplomával tett sokat a kórusmozgalomért és a zene megértéséért. Merényi György és Papp Éva a kiváló képzettségű énektanár, karnagy és elmélettanár, alig érkezésem előtt kerültek haza a Zeneakadémiáról, hisz mindketten tősgyökeres Kaposváriak voltak. Dr. Révyné Pintér Erzsébet, mindenki Baba nénije volt a tantestület lelke. Amellett, hogy növendékek hosszú sorát küldte zenei pályára, a tantestületi "bulikon" Ő jelentette az életet, a hangulatot. Kellemes házigazda volt, máig is emlékszem, amikor egy alkalommal, férjével dr. Révy Györggyel, aki törvényszéki bíró volt, megmutatták azt, hogy hogyan kell Charleston-t táncolni mindenki nagy tetszésére. Csajághyné Felszeghy Anna szolfézstanár és igazgató-helyettes egészítette ki a tantestületet, aki nálam még fuvolázni is tanult. Bernáth Caesar évtizedeken keresztül óraadó tanár volt. Autodidakta módon kezdett hegedülni, majd Pécsett, a zeneiskolában végezte el a továbbképző osztályokat, szimfonikus zenekari tag volt és több növendéke jelenleg jeles zenekarok tagja.

Kitűnő vendégművészek jártak Nyakas József alatt Kaposvárra. Vendége volt a városnak Sándor Judit, Török Erzsébet, Ilosfalvy Róbert, Lazar Berman és a Budapesti Fúvósötös.

Hamarosan sor került az én bemutatkozásomra is a már említett 1959. február 2-i hangversenyen. Az új vonósnégyessel szerepeltem együtt, felejthetetlen partnerem Harsányi József zongoratanár volt. Az elsőt követte a többi, de hát ez az írás nem az én történetemről szól.

1963-ban a növendéklétszám 542. Ebből 132 hegedű, gordonka 24, zongora 206, magánének 20, fuvola 9, oboa 3, klarinét 17, trombita 6, 24 tagú vonószenekar működött, 3 ifjúsági vonósnégyes, és több vonós és fafúvós trió.

Kevés volt a rézfúvós. Nem volt állandó tanár, a színházból jártak kisegíteni alkalomadtán. Kezdetben Nyakas József Kósa Sándort bízta meg az oktatással, aki először a színház karmestere volt, majd az Operaház korrepetitora, pár éven át a Kaposvári Szimfonikus zenekar karmestere. Hogy Kaposvárra kösse, kinevezte elmélettanárnak, mellesleg pedig rézfúvósokat oktatott. Ez az állapot rövid ideig tartott. Miután Kósa visszament az operaházba (később a grazi Opera Főzeneigazgatója lett és úgy ment nyugdíjba), Nyakas erőteljes fejlesztésre határozta el magát. Zeneakadémiát végzett trombitaművészt hozott Kenderessy Sándor személyében. Kenderessy sem maradt egy évnél tovább. Őt Sólyom András kürttanár követte, majd távozása után Fehérvári József vette át a tanszak irányítását. Vele végleg megoldódott az égető tanárhiány. Irányítása alatt a tanszak rohamosan fejlődni kezdett és sikert sikerre halmozott.

Milyenek voltak a növendékek?

Az első növendékhangversenyen felkeltette figyelmemet egy nyurga cigányfiú. Nem emlékszem már mit játszott de zseniális volt. Megkérdeztem a nevét. Sántha Ferencnek hívják, mondja egy kollégám. Az édesapja esténként a Béke étteremben hegedült, később jó barátságba kerültem vele. Nem sokáig voltak Kaposváron. Egy másik alkalommal Hubai Csárdajelenetét hallottam. Az előadó ifjú Darvas Károly, ma a hamburgi Szimfonikus Zenekar kitűnősége. Volt egy szenzációs trió. Darvas Károly, ifj. Jaczkó Gyula és Kardos Kálmán Nyíregyházán, egy országos fesztiválon J. Haydn G-dúr triójával arattak visszhangos sikert.

Nyakas József 1964-ben adta át a stafétabotot Merényi Györgynek, de szűkebb hazájához soha nem lett hűtlen. Pécsett a Tanárképző Főiskolán tanított 1974-ben történő nyugdíjazásáig. Nyugdíjasként sem hagyta abba munkát, mert meggyőződése volt, hogy valódi zenekultúra csak ott alakulhat ki, ahol ezrek és százezrek énekelnek rendszeresen. Nemrég búcsúzott tőlünk, sírjánál egykori kórusa a Vikár kórus énekelte:

"Én Istenem adjál szállást
Már meguntam a járkálást."

Soltész Emillel alusszák örök álmukat a Keleti temetőben.

Merényi Györggyel és Papp Évával Budapesten ismerkedtem meg. Együtt laktunk a Zeneakadémia fasori diákotthonában. Viszonyunk kezdetben szertartásos volt, mindenekelőtt az én tartózkodásom miatt. Ők magasabb évfolyamban jártak, városról származtak, én pedig egy somogyi kisfaluból jöttem, mint frissen felfedezett tehetség. Felvettek az akadémiára, előbb azonban - hiányzó tudásom pótlandó - érettségi vizsgát kellett tennem. Amilyen gyorsan és váratlanul lettem akadémista olyan gyorsan veszítettem is el a megtisztelő státuszt egy váratlan törvénymódosítás következtében. Mire "érettségizett" fiatalember lettem, már a Bartók Béla Zenekonzervatóriumban találtam magam. Itt találkoztam azzal a személlyel, aki egy életre meghatározta sorsomat. Jeney Zoltán révén lettem fuvolás. A diákszállóban azonban jól megfértek egymás közt a konzisok és akadémisták. A kezdeti szertartásos magatartás lassan felengedett és barátsággá alakult. Éva közelebb állt hozzám, közvetlen volt, nagy tudású, Gyuri tele duzzadó önbizalommal, személyiségének varázsa is erre predesztinálta. Részt vettem diploma vizsgáján és az volt a benyomásom, hogy a három tényező: mű, kórus és karnagy közül Gyuri az utóbbit érzi fontosabbnak. Az összhatás azonban nem ezt igazolta. A diplomavizsga remekül sikerült, egybeforrott a mű, a karnagy és kórus. 1958-ban találkoztam velük újra, ezúttal már Kaposváron, a zeneiskolában. Nagy szeretettel üdvözöltük egymást. Éva több hangversenyem zongorakísérője volt, Gyuri pedig - miután kis kitérő után a zeneiskola igazgatója lett - nagy ambícióval látott munkához.

Első és legfontosabb feladatának tartotta a zeneiskola oktató-nevelő tevékenységének szervezeti és tartalmi átrendezését. Tömören ezt rendcsinálásnak lehet nevezni. Kialakította a felelősség hierarchiáját. Tanszaki rendszert hozott létre, az élükre tanszakvezetőket nevezett ki, akik neki tartoztak felelősséggel. Létrehozott egy teljesen új adminisztrációs rendszert, melynek döntő többsége még ma is szabályozza az iskolai munkát. Meghatározta a pedagógiai és a művészi tevékenység arányát és ehhez a keretet az Országos Filharmóniával kötött megállapodás szolgálta. Ennek alapján minden Somogyban szervezett filharmóniai rendezvényen szerepet kaptak a filharmónia művészei mellett a zeneiskola pedagógusai is. Nagyon előnyös ötletnek bizonyult, hisz ezek az együttműködések rendkívül hasznos tapasztalatokat jelentettek, verseny alakult ki, nőtt az ambíció és a fejlődő minőség a pedagógiai munkát is gazdagította. Létrehozta a "Fehér-bérleti" hangversenyek sorát csak zeneiskolai tanárok számára. A szereplésekkel együtt járó többletgyakorlás jótékonyan éreztette hatását az oktató-nevelő munkában is. Hasonló célt szolgált a Zeneiskolai Tanárok Országos Kamarazenei Találkozójának meghirdetése, mely kezdetben két, később háromévenként került megrendezésre. Nagy tudású professzorok előtt zajlottak a hangversenyek, a délelőtti konzultációk és a három napos találkozó után mindenki feltöltődve távozott. A hatvanas évek második felében S. Perjés Margit érkezésével végre megkezdődött a fúvós tanszak szakosítása. Új tanárok jöttek: Nyerges István, Hegedűs Kálmán és Hencz Mihály, akik a csonka oboa-fagott szakon dolgoztak kisebb-nagyobb megszakítással. Hencz Mihály azonban hosszú távú megoldásnak bizonyult. Két évtizeden át, nevelte a jövő oboistáit, fagottosait. Növendéke volt Hartenstein István fagottművész, Váldi Csilla és Kustos Zita oboatanár. Élete utolsó percéig lélekben is dolgozott, halálos betegen járt be növendékeinek nádat faragni, s a hangversenyen az utolsó utasítást megadni. A hetvenes évek elején kezdődött a rézfúvós-oktatás aranykora. Hajtóereje a fokozott hangszerbeszerzés, a már jól kialakult tanszaki struktúra, e struktúrában élő, lobogó tetterő és Fehérvári József személyisége. Fehérvári katonazenész volt, nem volt felsőfokú képesítése, de személyiségének olyan kisugárzó ereje volt, hogy katonás modora és nagyhangúsága mellett is közel tudott férkőzni a gyerekek szívéhez. Ambiciózus, kreatív ember volt, aki teljesen megfelelt az iskolavezetés céljainak. 1967. május 1-én vonult fel a 18 főből álló fúvószenekar. 1970-ben a taglétszám már 40 főből állt. Sorozatban szerezték a különböző díjakat, a Magyar Rádió többször készített velük felvételt s rövidesen a város, az iskola büszkeségévé váltak. Míg az egyik oldalon a fejlődés dinamikus, a másik oldalon a világviszonylatban is jelentkező vonóshiány miatt a vonós tanszakon folyamatos leépülés volt tapasztalható. Egymás kezébe adták a kilincset az állandóan változó vonósok. Volt olyan év, hogy egy kinevezett és négy óraadó tanított 97 növendéket. Míg az 1962-63-as tanévben 132 vonós látogatta az intézményt ez a szám folyamatosan csökkent. Az intézmény összes növendékeinek 12 %-os növekedése mellett a vonós tanszakon 8%-os visszaesés jelentkezett. Merényi Györgyöt ez nagyon érzékenyen érintette. Legfőbb törekvése volt ugyanis, hogy a fenntartó hiányában vergődő szimfonikus zenekarnak otthont teremtsen, stabil hátteret varázsoljon mögé. Ezt azonban csak tényleg varázslattal tehette volna. A nagy múltú együttes mögül ugyanis fokról-fokra fogyott a levegő. Támogatása mindig kevesebb lett, a költségek mindig nagyobbak. Merényi szerette volna megértetni, hogy nagy kulturális érték, hagyomány kerül végveszélybe. Ehhez azonban bizonyítani kellett volna, bizonyítani, hogy van kiút. Ezt azonban a korábban már vázolt jelenség nem tette lehetővé.

Más területen simán gördült az iskola szekere. Módszertani központtá vált az iskola, miután Merényi segítségével megalakultak a Somogy megyei zeneiskolák. A fiatal oktatási intézmények rengeteg segítséget kaptak az anya intézménytől tárgyi és pedagógiai értelemben.

Az új programhoz új arcok kellettek. Még Merényi kinevezése előtt érkezett a Geibinger házaspár, akik hamarosan közvetlen munkatársaivá váltak. Szabó András zongoraművész Hódmezővásárhelyről érkezett, korábban azonban Budapesten kiváló Bartók interpretátorként tartották nyilván. A zenei élet fellendítésében nagy szerepet játszott, egyébként zárkózott, kevés beszédű, a tantestületben nehezen oldódó személyiség volt. Jaczkó Gyula távozása után Lovig Katalin, majd Szentjóbi Miklós tanított a cselló tanszakon. Utóbbi érdekes személyiség volt. A zeneakadémián szerzett tanári diplomát, majd Franciaországban, a Sorbonne-on szerzett esztétikai doktori címet. Hazatérte után az Operából jött Kaposvárra. A Somogy című folyóiratban több esszéje jelent meg és ő volt a mentora annak a kaposvári szerzőnek, közéleti személyiségnek, akinek Dorottya című zenés vígjátékát a Csiky Gergely Színház bemutatta - igaz, nem nagy sikerrel - a 60-as évek második felében.

A fúvós tanszak örvendetes sikerei mellett, lassan a zongora tanszak is egyik erősségévé vált a patinás intézménynek. Nem kis érdeme volt ebben Dr. Gallai Istvánnénak, aki 1982-től vette át a tanszak vezetését és a jól megalapozott munka, a zenei pályára való juttatásban, és az országos versenyeken elért eredményekben nyert kifejezést. Dr. Gallai Istvánné Kaposvárra érkezésem előtt már a tantestület tagja volt, szerényen, mint afféle fiatal, szakmai karrierjén dolgozó tanár, a háttérben húzódott meg. Mindig megbízható, lelkiismeretes, a magasabb színvonalat célzó munkája ekkorra érett be. Növendékeinek sora jutott zenei pályára, nemzetközi rangú szakmai előadások előadójaként számos rendezvényen vett részt, nevéhez fűződik a Logikai játékok a zenében című munka létrehozása. Erről mindjárt Merényi György egy újabb tulajdonsága jutott eszembe. Bár konzervatív felfogású embernek tartották, állandó ösztönzője volt a pedagógiai megújulásnak. Ennek köszönhette létét egy csomó kiadvány. A fuvola tanszakon az Ujjgyakorlatok fuvolára, a Fuvola duettek kezdőknek I. II. Kötet, a Fuvolatriók kezdőknek, Bartók 44 hegedűduójának fuvolás átirata, a klarinéttanszakon Sasvári Attiláné Példatára 8-10 éves gyermekeknek, a szolfézs tanszakon Horváth László: A hangoktól a zenéig című munkája.

Érdekes eset eredményeként alakult meg a cimbalom tanszak. Egy kislánynak cimbalmozni volt kedve, különböző okok miatt csak a cimbalom jöhetett számításba, de nem volt cimbalom és nem volt tanár. Merényi azonnal vásárolt egy 80000 forintos vadonatúj cimbalmot és azzal a feltétellel engedélyezte a kérelmezőnek a tanszak beindítását, ha ő maga vállalja az oktatással járó feladatokat. Ehhez minden feltétel adva volt, az alku megköttetett. Rövidesen az új tanszak száma 10 főre nőtt és a tanszak közel 10 évig működött.

S milyen volt a termés? A tanári karban már megtörténtek a generációváltások. Egyre több régi tanár hajdani növendéke vette át a stafétabotot.

A zongora tanszakon Csajághy Mária, Kardos Kálmán, Horváth Anikó, Matyasovits Erzsébet, Kaiser Adrienn, Balázs István, Kovács Antalné, Nagy Gabriella, Hortobágyi Szilvia, Pappné Baráth Katalin, Tátrai Anikó, Zöld Csilla.

A vonós tanszakon Balázs István, Simán Zsuzsa Kuti Béla, Szép Emőke, Kopasz Csilla, Pallós László Kokas Ferencné, Hatler Márta Papp Tibor.

A fúvós tanszakon Nagyné Soltra Mónika, Csupor Lászlóné, Bogáthy József, Fodor Gyula.

A szolfézs tanszakon Majnay Judit, Jovánczai Ágnes, Horváth László, Varga Magdolna, Cziff Ágnes

Ütő szakon: Kovács Jenő

Balázs István érkezése új gondolatsort indít el bennem. Kettő is érkezett és mindkettő jelentős erősítést jelentett. Miután a szimfonikus zenekar fejlődésképtelennek bizonyult, megerősödtek az egyéni ambíciók. Ez hozta létre a különböző kisegyütteseket. A zongorista Balázs István a Kaposvári Barokk Együttesben vállalt szerepet, melynek egyik alapító tagja Bernáth Magda volt. Bernáth kiválása után került Balázs István az együttesbe. Kitűnő zongorista volt, a Szekszárdi Országos Zongoraversenyen I. díjat nyert. A hegedűs Balázs István hosszú ideig volt a szimfonikus zenekar nagy reménysége, hisz a vészes vonós hiány közepette óriási szükség volt kiváló hangszertudására, muzikalitására. Ő azonban a Klarinétos Trió- kvartett meghatározó egyénisége lett. A Balázs István- Kardos Kálmán - Sasvári Attiláné - Pallós László négyes óriási értéke volt a 70-es-80-as évek zeneiskolájának. A kamarazenei fesztiválokon csiszolódtak össze mindig nagy élmény volt őket hallgatni; nem csoda, ha számos elismerésben volt részük. Egy alkalommal - a Jeney Zoltánról elnevezett Országos Fúvósötös Verseny tiszteletére - megalakult a Kaposvári Fúvósötös is. A tanári együttes - kiegészítve Hencz Mihály egykori fagottos növendékével, Hartenstein Istvánnal, aki ekkor már a Zeneakadémián tanult - II. díjat nyert.

Nem beszéltem még azokról a művészekről, akikre büszkék vagyunk. Első helyen említeném Drahos Bélát, aki azóta nemzetközileg is elismert Liszt-díjas művész és karmester lett, s aki az elmúlt évtizedekben számos kitűnő hangversennyel ajándékozott meg bennünket. Évekig a Kaposvári Kamarazenekar karmestere volt, hiánya nagy vesztesége a városnak. Gallai Judit Pallós László növendéke volt, évekig a Budapesti Kamarazenekar csellistája, Zeneakadémiát végzett csellóművész. Bokor Pál és Hartenstein István, a Nemzeti Filharmónia ill. a Nemzeti Opera fagottosa, Kirsch János a Magyar Rádió trombitása, Merics Miklós kürtművész, Várday István a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanszékvezető tanára, Faragó Béla zeneszerző, Szeléndi Magda hegedűművész Olaszországban él és dolgozik, Szeléndi Zsuzsa fuvolaművész, a Pécsi Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, Tóth Csaba bőgőművész, Magyar Róbert operaénekes, Kassai Attila fuvolaművész. May Edina Bécsben végzett és ott élő fuvolaművész.

Merényi György, ha élne, a jubileum évében ünnepelné 70. születésnapját. Vajon mit szólna e rövidített összefoglalóhoz, elégedett lenne-e az utókor értékelésével? A krónikás szerencséje, hogy ezt soha nem tudhatjuk meg.

Az ember rendszerező készsége olyan, hogy mindent valamilyen rendszerbe kíván gyömöszölni. A gondolat azonban, mint a lepke virágról, virágra száll, szabadon, gondtalanul. Így történik, hogy amit egy írásműben lezárunk, az életben soha nem lezárt folyamat. A lezárt részek előtt új bimbók fakadnak, vagy inkább új élet lehetőségei, amely mihelyt életre kel már egy másik szakaszban találja magát. A zeneiskola történetének harmadik szakasza Merényi György halála után kezdődött. A rendszer azonban, mintha mi sem történt volna, tovább folytatódik. Bernáth Magda évtizedekig Merényi mellett dolgozott igazgatóhelyettesként. Nem látta szükségét, hogy az évek alatt kialakult struktúrán változtasson. Az intézménybe beépült automatizmusok működtek, és jól működtek. Egy dologgal azonban számolnia kellett. A rendszerváltás után, már látni lehetett, hogy sok minden nem mehet úgy, ahogy eddig. Az önkormányzatiság megjelenésével, az állami normatívákkal együtt is szüksége volt az iskolának anyagi forrásokra. E gondolat alapján alakult meg a Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány, amelynek alapvető célja új források bevonása mellett, a tehetséges, de anyagilag szerény körülmények között élő növendékek támogatása. Mint korábban már említettem az előző szakaszban már számos fiatal tehetség bontogatta szárnyait. A vegetáló vonós tanszaknál lassan ellentétes tendencia észlelhető. A vonós tanszak erősödését jelzi Hatler Márta, Klausz Nóra, majd a rendkívül tehetséges Kokas Katalin, Kurucz Krisztián megjelenése. A nyolcvanas évek végén újra színre lép a vonószenekar. Horváth László, Ludmány Géza, Kemény György és végül Papp Tibor érdeme, hogy jelenleg két vonós zenekar is működik. Közben - 1994-ben - a korábban megszűnt fúvószenekar is újra kezdte tevékenységét Bogáthy József vezetésével. A rendszerváltáshoz tartozott, hogy megszűntek a merev államhatárok, szabaddá vált az utazás és jelentkeztek a külföldi meghívások. Ebben nagy szerepet játszott Kokas Ferenc, kezdetben igazgatóhelyettesként később pedig igazgatóként. A külföldi utazások sok pénzt emésztettek fel, erre forrást kellett találni. Ez két úton volt lehetséges. A szülők támogatásával és pályázatok útján. Segített még ebben az alapítvány ezt támogató alapszabálya.

Kokas Ferenc 1994-ben pályázat útján nyerte el az igazgatói megbízást. Menedzser igazgatóként határozta meg magát, erre kapott megbízást. Első éveit az új struktúra kialakítására használta fel. Sasvári Attiláné és Papp Tibor igazgatóhelyettesi megbízást kapott, ők feleltek a szakmai munkáért. Személyi változtatásokat hajtott végre a szükséges mértékben. További munkájának alapelve: mindent törvényesen! Ennek megfelelően igyekezett az intézmény munkáját az állandóan változó törvényekhez igazítani, különös hangsúllyal az ellenőrizhetőség, a naprakészség, átláthatóság tekintetében. Pedagógiai és művészi vonalon számos új kezdeményezés fűződik nevéhez. Még 1994-ben elődje révén megrendezhettük a Jeney Zoltán Ifjúsági Fuvolaversenyt, amelyet támogatott a Magyar Fuvolás Társaság és az Oktatási Minisztérium. Az új igazgató továbbvitte ezt az örökséget és 2000-ben már a III. Jeney versenyt rendezhettük meg Kaposvárott. Teljesen új rendezvényként létrehozta a nyári Országos Vonószenei Tábort. E tábor nagyjelentőségűvé vált. Tanáraink és növendékeink óriási tapasztalatokat halmozhattak föl e minőségileg rendkívül hasznos találkozásokon. A legnagyobb jelentőségű változást azonban a zeneiskola eszköztárának fokozatos bővülése jelentette. Vezetése alatt, közel egy évtizedes munkájának eredményeként, ma a XXI. század küszöbén, az intézmény jól felszerelt hang és képfelvételi lehetőséggel rendelkezik. Digitális zongora, Yamaha Clavinova, bővülő fúvós és vonós hangszertár, rendszerbe épített számítógépek sora jelzi azt az erőfeszítést, melynek eredményeként Kokas Ferenc egyre közelebb jutott a 2003-ban kötelezően bevezetendő eszköztár kiépítéséhez. Tanáraink számítógépes tanfolyamra járnak, hogy eleget tudjanak tenni a kor kihívásának, a modern computer technika zeneoktatásban történő alkalmazásával. A Nemzeti Alaptanterv, az ehhez alkalmazkodó kerettantervek, az intézményi pedagógiai program, az ehhez kapcsolódó tanszaki programok mind forradalmi változásokat jeleznek.

A már működő Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány keretén belül létrehozott egy új oktatási intézményt, amellyel megteremtette a lehetőséget közel 600 fiatal számára, hogy szervezett keretek között, szakképzett tanárok irányítása mellett néptáncot, társastáncot és zenét tanuljanak. A zeneiskola oktató- nevelő munkájában is jelentős változások tapasztalhatók. Már említettem, hogy a 90-es években megnyílt a lehetőség külföldi kapcsolatok felvételére. Mára ez kiteljesedett. Vonós és fúvószenekarunk, kamaracsoportjaink megjárták Angliát, Svédországot, Belgiumot, Ausztriát, Németországot, Franciaországot és Olaszországot. A tanszakok fejlődésében kiegyenlítődés mutatkozott. A szolfézs tanszak Merényi Györgyné halála után sokáig vergődött. Ám jöttek az újak. Sok éves munkájuk nyomán a múlt század utolsó két évtizedében beérett a jól végzett munka gyümölcse. Kutiné Majnay Judit és Hudiné Jovánczai Ágnes munkájának eredményeként növendékek sora szerepelt kiválóan országos versenyeken. 1996-ban Futó Balázs a debreceni országos versenyen a legjobb dallamíró díjat kapta, ugyanitt Halász Dóra a döntőbe került. 1999-ben a VI. Kodály Zoltán Országos Szolfézsversenyen Papp Viktória és Halász Dóra I díjat, az abszolút pontszám alapján Papp Viktória I., Halász Dóra II. helyezést ért el.

A Vonós tanszakon Kopasz Csilla tanszakvezetői megbízatásával a korábban megindult fejlődés nagyobb lendületet kapott. Kiváló vonósok nevelkedtek Kopasz Csilla, Snyinszky Oktávia és Papp Tibor oktató-nevelő munkája nyomán. A város zenei életének mindig kiemelkedő eseménye Kokas Katalin szereplése. Nyomon követte őt Papp Dániel és Kurucz Krisztián, akik egykor egy zeneiskolai kamaracsoportban muzsikáltak, s ma már mindhárman hangszeres előadóművészek. Számos versenyen elért siker fűződik nevükhöz. Még zeneiskolás korukban mindketten kiemelkedően szerepeltek a Koncz János Országos Hegedűversenyen. Kokas Katalin I., Papp Dániel II. díjat nyert. És jönnek a legújabbak: ugyancsak az Országos Koncz János Hegedűversenyen Tallián András a kilencfős szakiskolai mezőnyben különdíjat nyer, ugyanitt Somogyi Lili a tízfős döntőbe jutott.

A zongora tanszakon, most már dr. Farkasné Nagy Gabriella irányításával folyik minőségi munka. Dr. Gallai Istvánné és Kardos Kálmán munkája nyomán Nagy Míra, Kusz Veronika és Futó Balázs nyert felvételt a Zeneakadémiára. Szabó Judit és Fodor Éva Grazban szerzett diplomát 2001-ben. Igen nagy eseménye volt az intézménynek 1998-ban a Nemzetközi Zongora Szimpózium, ahol négy növendékünk szerepelt, dr. Gallai Istvánné pedig a Varró Margit Alapítvány különdíját kapta.

Külön kell beszélni a cselló tanszak munkájában bekövetkezett jelentős változásról. Kokas Ferencné növendéke volt Kurucz Krisztián. A Szolnoki IX. Friss Antal Csellóversenyen Kokas Dóra és Fonai Fanni különdíjat kapott, Villányi Péter pedig korcsoportjában a II. díjat nyerte el. A fúvós tanszakon Bogáthy József növendéke Bogáthy Gábor a Grazi Zeneakadémia növendékeként végzett, míg Fertály Andrea a Bécsi Zeneakadémia fuvola szakán szerzett diplomát. Ugyanott tanul jelenleg Fertály Katalin az ének szakon, akit Tormáné Bukucs Rózsa készített fel a sikeres felvételire.

Tormáné Bukucs Rózsa nemrég került a zeneiskolához és ezzel úgy tűnik megoldódott a tanszak problémája. Nyereség a város számára is, hisz számos nagysikerű hangverseny szereplője volt és aratott megérdemelt sikert.

A Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány még 1993-ban díjat alapított az Év tanára és az Év növendéke címmel. Merem remélni, hogy e kis kiadvány mellékleteként megismerheti a kedves olvasó valamennyi e díjra érdemes, a tantestület által választott díjazott névsorát. Valamiről azonban külön kell beszélnem.

Hosszú évekig megoldatlan volt a zeneiskolában a korrepetíció. Évtizedekig Kardos Kálmán látta el ezt a feladatot nem kis gond árán. A zeneiskola eme harmadik korszakában végre ez a gond is megoldódott. Jelenleg két erre szakosodott tanár dolgozik eme feladaton. Munkájuk értékét jelzi a fenti eredmények mögötti munka. Milyen munkáról van szó? 2001-ben a tantestület titkos szavazással Tóthné Lukács Editet választotta meg az Év tanárának. Az elismerés mögött az a minőségi munka van, amellyel Tóthné a hegedűsök, a fúvósok, a csellisták sikereit elősegítette.

A növekvő adminisztrációs teher kényszerítette ki a korszerű irodai munka kialakítását. Kiváló munkatársakat talált Nagy Jenőné mellé, aki szorgalmával, pontosságával, lelkiismeretességével több, mint 30 évig szolgálta a patinás intézményt és viselte annak sok-sok gondját.

A fúvós tanszakon Sasvári Attilánét Nagyné Soltra Mónika váltotta fel a tanszakvezetésben. Többen kerültek magasabb fokú zenei intézménybe. Krum Enikő Drahos Béla növendéke lett, majd Budapesten a Zeneművészeti Főiskolán, Hornyák Balázs pedig a Szegedi Zeneművészeti Főiskolán szerzett fuvolatanári diplomát.

Az emlékezés szükségképpen szubjektív. Egy ember hosszú távú szép emlékezete gyöngyszemek hosszú sora, ám mások ugyanazt, megint más élményként élték át. További probléma, hogy emlékeink korábbi részét az idő történelemmé merevítette, míg a jelen még nem esett át a szelekció rostáján. Túlságosan friss, mindegyik fontos, de nem tudjuk azt, mit igazol vissza az idő. Elnézést kérek mindazoktól, akik kimaradtak, pedig érdemük alapján róluk is szólni kellett volna.

És végül lehetek az eddiginél szubjektívebb is. Legfrissebb emlékeim egyikeként szeretnék megemlékezni négy kislányról. Papp Viktória, Kollárovics Nóra, Gyánó Georgina és Horváth Dóra egy fuvolakvartett tagjai. 2001-ben Balassagyarmaton a Nemzetközi Fuvoladuó és Kisegyüttes versenyen Kiemelt Nívódíjat kaptak egy szakközépiskolásokkal teli mezőnyben. Jutalmul meghívták őket Szentendrére a 30 éves jubileumát ünneplő Fuvolás Találkozóra, ahol zeneakadémistákkal együtt kellett fellépni, fuvolatanárok, neves fuvolaművészek társaságában. Óriási sikerük volt. Akkor - és nem először - éreztem újra, hogy 1958 augusztusában, 44 évvel ezelőtt tényleg hazatértem.

Epilógusként még valamit. Egyik napon együtt utaztam egy kolléganőmmel Budapestről. Beszélgettünk a jelenről, de még többet a múltról. Kutrovácz Sanyi bácsi és Ilus néni, akik 5o évvel ezelőtt több mint húsz éven át látták el az intézmény takarítását, fűtését portaszolgálatát; Csajághy Nyunyuról, a kedves kolléganőről, a faliújság felelősről és zongora-szolfézs tanárról; édesanyjáról: Anci néniről a volt igazgatóhelyettesről; Cziff Ágiról, a szigorú, de kedves tanár néniről és Hencz Mihályról, kinek temetésén nem rég vettünk részt - és a dübörgő katonai sortűznél az jutott eszembe, hogy nincs igaza Szókratésznek. Minden emberi élet az emberiség kincse, és " minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel: ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól" (John Donne)

Dr. Gallai Istvánné zongoratanár emlékezése

MERÉNYI GYÖRGY EMLÉKÉRE
(1932-1986)

"Zene nélkül az ember nem teljes egész, csupán töredék" - vallotta Kodály Zoltán. Máskor pedig így írt: "Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig."

Kodály eszméit tette magáévá Merényi György, Kaposvár szülötte, aki az idén (2002-ben) lenne 70 éves.

1955-ben, friss diplomával került a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolába szolfézstanárként, jómagam - mint fiatal, zenei pályára került növendék - részese lehettem következetes, szigorú, ugyanakkor vidám, élményteli óráinak.

1959-től a Kaposvári Tanítóképző Intézetben hat éven át oktatta a leendő tanítókat, s próbálta őket ráébreszteni arra a hivatástudatra, ami nélkül a pedagógiai munka nem képzelhető el. Igyekezett felkelteni bennük a zene iránt érezhető szeretetet, s megmutatni nekik a muzsika személyiségformáló, örömszerző, morális erejét.

Merényi György 1965-ben került a Liszt Ferenc Zeneiskola élére. Igazgatóként célul tűzte ki a zeneiskola oktató-nevelő munkájának fejlesztését, és a város zenei életében való aktív, irányító tevékenységet. Szellemisége kreativitást sugárzott. Elvárta, hogy az iskola tanárai önképzéssel és országos szakmai tanfolyamokon folyamatosan fejlesszék tudásukat. Ehhez minden lehetséges segítséget megadott. Támogatta a saját kezdeményezéseket, az egyéni módszertani kísérleteket. A tanszaki rendszer megszervezésével egyre nagyobb önállóságot adott az egyes tanszakoknak. Szorgalmazta, hogy a megye városaiban önálló vagy kihelyezett zeneiskola jöjjön létre. Így hamarosan Kaposvár mellett zeneiskolai oktatás indulhatott meg Barcson, Nagyatádon, Fonyódon, Siófokon, Marcaliban és Csurgón.

Merényi György sokoldalú tevékenységével hozzájárult Kaposvár pezsgő zenei életének formálásához. Karnagya volt a Munkás Kórusnak, majd az újjászervezett Pedagógus Kórusnak. Karmesterként a szimfonikus zenekar élén sok szép estével ajándékozta meg Kaposvár zeneszerető közönségét. Az Országos Filharmónia által rendezett hangversenybérletek keretében igyekezett egyre nevesebb hazai és külföldi művészek közreműködésével emelni a színvonalat. Ezeken a hangversenyeken pódiumra léphettek a város zenészei: zenekarok, kórusok, hangszeres tanárok. A zeneiskola pedagógusainak az ún. "fehér bérlet" keretében is lehetőséget adott az aktív muzsikálásra, ezzel is segítve hangszeres fejlődésüket. Ezáltal is igyekezett a tanulókban felébreszteni a zenehallgatás iránti vágyat, s felnevelni egy igényes hangverseny-látogató közönséget. 1970-ben elindult az ország zeneiskoláinak tanárait megmozgató esemény, a Zenetanárok Országos Kamarazenekari Találkozója. Ezt az eseményt 2001 októberében immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg.

Merényi György tervei között szerepelt egy zenei szakközépiskola megszervezése Kaposváron, valamint a Liszt Ferenc Zeneiskola épületének jelentős arányú bővítése és rekonstrukciója. Az orgonaoktatás bevezetésével növelni kívánta a tanszakok sokszínűségét, s ehhez megfelelő orgonát tervezett beépíteni a hangversenyterembe. Ezek a tervek - az iskola felújítását kivéve - részben pénzhiány, részben az igazgató fogyatkozó ereje miatt meghiúsultak. Kiváló szolfézstanár felesége, M. Pap Éva, aki magánéletében és szakmai munkájában is igazi társa volt, korai halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után. A férjet, az apát, a zeneiskola-igazgatót lélekben is megtörte a gyász. Betegsége egyre jobban elhatalmasodott, mígnem fiatalon, 54 éves korában megszűnt dobogni szíve.

Az általa vezényelt Mozart Requiem felvételének hangjai mellett kísértük földi nyughelyére. Hisszük, hogy rövid élete nem töredék, hanem teljes egész volt, mert zenével, zenében élhetett, s az örök hazában gyönyörű énekhangjával dicsérheti a Teremtőt.

Köszönjük, amit értünk, volt növendékeidért, munkatársaidért, a városért tettél.

Et lux perpetua luceat ei!

Nyakas József
Igazgató
(1911 - 2000)

Emlékek Soltész Emil Zeneiskolájából

Interjú dr. Kardos Erzsébettel

(MÁSODIK RÉSZ)

- Milyen szakembernek ismerte meg Nyakas József igazgatót?

- Ő nekünk összhangzattant tanított, emellett nagyon emlékezetes számomra, hogy fantasztikusan szervezte meg a zenei ismeretterjesztést. Kiváló hangversenyeket rendezett Kaposváron - a Budapesti Fúvósötöst, a Tátrai Vonósnégyest itt, a zeneiskola hangversenytermében hallottam először. Nyakas József zenekart is szervezett, amit ő vezényelt. Tőlük hallhattuk az Egmont-nyitányt, az V. Szimfóniát. Amíg nem létezett ez a zeneiskolai nagyterem, addig a jelenlegi Kapos Szálló nagytermét lehetett igénybe venni nagyobb hangversenyek, vagy növendékhangversenyek céljára. Nyakas igazgató úr nevéhez fűződik még az akkoriban újdonságnak számító mikrobarázdás hanglemezek megvásárlása is. Számos klasszikus zenemű birtokába jutott a zeneiskola, s ezekből tartott az igazgató úr élvezetes hanglemezbemutatókat.

Soltész Emil
Igazgató
(1889 - 1952)

Emlékek Soltész Emil Zeneiskolájából

Interjú dr. Kardos Erzsébettel

(ELSŐ RÉSZ)

Soltész Emil magán-zeneiskolájában, az 1945/46-os tanévben kezdte zenei tanulmányait dr. Kardos Erzsébet, akinek neve gyakran volt olvasható a legjobb növendékek között.

- A Dózsa György utca 16. sz. alatti szép, polgári épületben volt akkoriban a Soltész-zeneiskola, mely később - más külsőben - az MHSZ székháza lett. Ez egyúttal Soltészék családi háza is volt - meséli az egykori zongorista tanítvány.  Az épületbe beérve, balról és jobbról egy-egy zongoraterem nyílt, középen nagy ebédlővel később abból lett a szolfézsterem. Mellette volt a szalon s egy másik, hasonló méretű szoba, melyeket üvegajtóval választottak el egymástól. Tanév végén azokban tartották a növendékhangversenyt. Soltézs Emil igazgató disztingvált, számomra öreg úr volt; felesége, Emma néni pedig ugyancsak része volt az intézménynek, hiszen állandó érdeklődéssel figyelte a növendékeket.

A zene szeretetét otthonról hoztam magammal, s két testvéremmel zongorázni tanultunk. Az első négy évben Jurasich Karola nénihez jártam Ő tanított meg kottát olvasni, s már az elejétől kezdve hangszeren is tanultunk játszani. Édesapám kilószámra vásárolta fel számunkra a régi kottákat azoktól, akik a 40-es évek végén, az ötvenes évek elején pénzzé akarták tenni őket. Számos 19. századi és századfordulós zenei átirat került hozzánk. Így ismerkedtem meg én is a Beethoven-szimfóniákkal, Liszt-zongoraátiratokban. De ily módon kerültem közel a leghíresebb operákhoz is.

A zeneiskolában kezdetben nem voltunk túl sokan - a növendékhangversenyen mindössze negyvenen lehettünk. Igazgatónk minden tanítvány előmenetelét számon tartotta; gyakran bejött az óránkra, szóvá tette, ki hogy halad, s hogy mit javasol a továbbiakban. Így számomra is akadt ötlete, át akart tenni egy másik tanárnőhöz, de én hűségesen kitartottam Jurasich Karola néninél.

Minden évben szerveztek közös kirándulást a zeneiskolásoknak. Rendszerint a Színház parkban gyülekeztünk, s a Ballakútra mentünk.

- A negyvenes évek végén országos szinten is egyre nagyobb figyelem irányult a zeneoktatásra. Mit érzékeltek ebből a növendékek?

- Mindenekelőtt azt, hogy egyre több, főként fiatal tanár került hozzánk. Engem is átvett egy Ivánffy Flórián nevű, rendkívül gyengén látó zongoratanár. Úgy zongorázott, hogy először szinte ráhasalt a kottájára, memorizálta a hangjegyeket, s aztán fejből eljátszotta a művet. Ő mesélte, hogy akadémista korában a villamoson tanulta a darabokat, melyeket később tökéletesen előadott. Sosem felejtem el azt a hangversenyt, amikor egy nagyon nehéz Liszt-művet játszott, s közben - áramkimaradás miatt - elaludt a villany. Mintha semmi sem történt volna, végigzongorázta az egész darabot. Ivánffy tanár úr nagyon sokat jelentett számomra, Ő volt a nagybetűs TANÁR.

Vele egy időben érkezett a zeneiskolába Vánczi Gyula és felesége, s később Ivánffy felesége is már nálunk tanított. A tanárok érkezésével a minőség is változott; kötelező tárgy lett például a szolfézs, melyet Jaczkó Gyula oktatott.